| „A kalózhajó közvetlen közelébe jutottak és Wilder, amint hosszan, sokáig elnézte a néma hajót, nem tudott erőt venni azon a nyugtalanító sejtelmén, hogy ez a némaság már a legközelebbi fenyegetést jelenti a Viktória utasainak. Nehéz aggodalom fogta el a szívét arra a gondolatra, hogy angol királyi cirkálónak errefelé se híre, se hamva, s hogy amint kiértek a kikötőből, szabad prédájává lesznek a Vörös kalóznak. A Viktória most teljes méltósággal haladt a kalózhajó irányában, de egyszerre csak Wilder észrevette, hogy a révkalauz, akinek az öbölből kellett kivezetni a hajót, olyan veszedelmes közelségbe irányította a kalózhajóhoz, hogy a Viktória kötélzetét a legnagyobb veszedelem fenyegette. Haragosan kiáltott a révkalauznak Wilder, de az úgy tett, mintha nem is hallaná a kapitány hangját, s egymásután olyan össze-vissza parancsokat adott a legénységnek, hogy azok fejvesztetten szaladgáltak és nem tudták, mit csináljanak. Wilder, amikor látta, hogy a révkalauz füle mellett engedi el az ő parancsolatait, oda akart rohanni hozzá, s ebben a pillanatban a kalózhajóról, közvetlen közelről egy kábelkötelet vetettek a hajója elé.” |
